Egy lépéssel közelebb a Naphoz...

avagy a teotihuacáni túra története.

No, sikeresen megérkeztem Playa del Carmenre. Hát... ez a része az országnak merőben eltér a fővárostól. A klíma is...de erről majd később. Elöljáróban csak egy kép...

A gyönyörű fehérhomokos tengerpart

Délután egy trópusi vihar is megérkezett, így most megszületett ez a bejegyzés is. :)

Szóval repüljünk vissza a fővárosba és induljunk el Teothiuacán felé. Ez az egyik legrégebbi piramisegyüttes. A tavasz kezdetén rengeteg ember zarándokol el ide, hogy felmásszon a Nap piramis legtetejére és energiával töltődjön fel.

Az egyik szokásos taxisom jött újfent értem reggel 10 körül. Elindultunk. Elég sokat mentünk már és a városnak csak nem akart vége szakadni. A külvárosban, már a szürke betonszín volt a  meghatározó. Itt már késznek tekintenek egy házat, ha a 4 fal megvan...és így is hagyják őket. Ez a része a dolognak nekem kevésbé tetszett, de a munkatársak biztosítottak afelől, hogy ez így van az összes nagyváros körül Latinamerikában.

Lassan elmaradtak a házak és az erdő-mező vette át a helyét. Jó volt kicsit kimozdulni a betonrengetegből. Bár állítólag ez az egyik leglégszennyezettebb város, nekem nem tűnt fel még a belvárosban sem. Pedig az előfordult, hogy a Móriczon prüszköltem a szmogtól.

Útközben az út használatáért elkértek 50 pesót. Sokat már nem mentünk rajta, de gondolom ki akarják használni, hogy erre vezet az út a piramisokig. Így is van kitáblázva...piramides.

Megérkezvén a hatalmas területhez, inkább a Puerta 5 bejárathoz indultunk, ami közelebb esik a legnagyobb piramishoz, a Nap piramishoz. Egy népviseletbe öltözött hölgy állított meg minket és előadta, hogy hol, mit lehet enni és hol a bejárat és mire figyeljünk. Nagyon gyorsan beszélt, mégis percekig álltunk ott. A következő a kocsit megközelítő embereket már egészen gyorsan hagytuk ott. Az út melleti éttermek, bódék meg vannak számmal jelölve és mindenki próbál rábeszélni, hogy az egyik jobb, mint a másik, ami valoszinüleg így is van, de ezt jobb nem az illető rábeszelőképessége alapján eldönteni.
Elérkeztünk a parkolóhoz, ahol megint majdnem 50 pesot kellett kipengetni, plusz a belepő is annyi volt.
Elsőre a múzeumba mentünk, ahol a múzeumokban megszokott félhomály uralkodott. Vakut még véletlenül sem szabad használni, így fotót csinálni bent nem sok esélyem volt...azért próbálkoztam.
Már a bejárati ajtó üvege gyönyörű volt.

Volt egy szoba, aminek a padlója a város feltételezett kicsinyített mása volt és a fölötte lévő üveglapon lehetett körbesétálni. A kilátás sem volt rossz innen...

A Nap-piramis a múzeumból

Látható volt még a tollas kigyóisten Quetzalcóatl fejszobra is.

Quetzalcóatl

 

A múzeum körbejárása után elindultunk a Nap-piramis meghódítására. Alulról nézve nem tűnt egy könnyű feladatnak. Nem lehet ezt kihagyni...kötelező. A munaktársaim mondták, hogy szerencsém volt, mert jövőre már be akarják tiltani a szabad feljárást rá.

A két kisebb szirten megálltunk kicsit pihegni és élvezni a kilátást.

A Hold-piramis

Felértünk...bár nem a legtetejére, mert az a rész el volt kerítve és szorgosan ástak valamit a régészek. A sofőrömmel készítettem néhány képet, de láthatóan nincs túl jó barátságban a fényképezőgéppel. Aztán elindultunk lefelé. Bár mostanában jobban bírom a mélységet/magasságot azért sokat nem kellett lefelé néznem. A lépcsőfokok hatalmasak.

Célba vettük a Nap-piramist. Útközben rengeteg obszidián szobrocskát, nyakláncot árultak.

Portékaárusok

Ennek a piramisnak már most is csak a harmadáig lehetett felmászni, még hatalmasabb lépcsőfokokon, mint az előzőek.

A Holtak útja a Hold-piramisról

Lehet, hogy a taxisom úgy gondolta, hogy elég ezt a két piramist meg nézni és azért jöttünk be az 5-ös kapun, de vissza kellett gyalogolni végig a Holtak útján a harmadik, legdíszesebb piramishoz. Így végül sokat nem nyertünk.

Útközben Jabba is velünk volt és fentről vigyázott ránk. :)

A díszes Quetzalcóatl templom oldala.

Figurák

Visszafelé a kijárathoz. Már lógott az eső lába.

Maguey

Nopal és a gyümölcse: tunas

Az ország tele van nopállal, ami egyfajta kaktusz. Nem csak kedvtelésből tartják, mindennapi fogásként szerepel a nopal az étlapokon. Salátaként, szendvicsként sajttal....
Sőt a képen látható pirosas gyümölcsét, a tuna-t is megeszik. Csak meg kell hámozni és már lehet is enni. Hidegen a legjobb. :)
Kissé kimerülve indultunk vissza, bár előtte még beszereztem egy igazi nemzeti színű sombrero-t. :) Milyen jó, hogy a zászlóink ugyanabból a színkombinációból állnak.

Közjáték

Adásunkat megszakítjuk...
Bár tudom, hogy kissé el vagyok maradva a bejegyzésekkel és ma sem lesz időm megírni a teotihuacáni kiruccanás történetét, de igyekezni fogok.
Nemsoká egyik munkatársammal és a párjával megyünk vacsorázni. Hegyezhetem majd a fülem, mert mindketten venezuelaiak és őket a legnehezebb megértenem. 

Holnap... az utolsó munkanap itt, aztán irány dél...
Egészen gyorsan elrepült ez a négy hét, bár sejtem  hogy az elkövetkező napok még gyorsabban el fognak.

Minden le van foglalva: repülő, szállás, taxi. :)
A Playa del Carmen nevezetű kis túristafalucskában fogok lakni, délre Cancúntól. Remélvén, hogy valamivel nyugisabb lesz, mint a városban és talán kevésbé lesz tele hatalmas szállodákkal.
Ilyesmi a látkép :P

Két nagyobb túra van tervbe véve. Az egyik Tulumba, a másik Chichén Itzába.

Tegnap nagy nehézségek árán a tequílákat is sikerült beszerezni. Egész Tlalnepantlát körbekocsikáztuk, mire találtunk egy italboltot, ami még létezett és nyitva is volt.
Egy üveg Don Julio és egy üveg Herradura fog utazni a bőrödben a sombrero mellett. :) Ezeket ajánlotta itt mindenki. Jó minőség. még megfizethető áron.