No, sikeresen megérkeztem Playa del Carmenre. Hát... ez a része az országnak merőben eltér a fővárostól. A klíma is...de erről majd később. Elöljáróban csak egy kép...
A gyönyörű fehérhomokos tengerpart |
Szóval repüljünk vissza a fővárosba és induljunk el Teothiuacán felé. Ez az egyik legrégebbi piramisegyüttes. A tavasz kezdetén rengeteg ember zarándokol el ide, hogy felmásszon a Nap piramis legtetejére és energiával töltődjön fel.
Az egyik szokásos taxisom jött újfent értem reggel 10 körül. Elindultunk. Elég sokat mentünk már és a városnak csak nem akart vége szakadni. A külvárosban, már a szürke betonszín volt a meghatározó. Itt már késznek tekintenek egy házat, ha a 4 fal megvan...és így is hagyják őket. Ez a része a dolognak nekem kevésbé tetszett, de a munkatársak biztosítottak afelől, hogy ez így van az összes nagyváros körül Latinamerikában.
Lassan elmaradtak a házak és az erdő-mező vette át a helyét. Jó volt kicsit kimozdulni a betonrengetegből. Bár állítólag ez az egyik leglégszennyezettebb város, nekem nem tűnt fel még a belvárosban sem. Pedig az előfordult, hogy a Móriczon prüszköltem a szmogtól.
Útközben az út használatáért elkértek 50 pesót. Sokat már nem mentünk rajta, de gondolom ki akarják használni, hogy erre vezet az út a piramisokig. Így is van kitáblázva...piramides.
Megérkezvén a hatalmas területhez, inkább a Puerta 5 bejárathoz indultunk, ami közelebb esik a legnagyobb piramishoz, a Nap piramishoz. Egy népviseletbe öltözött hölgy állított meg minket és előadta, hogy hol, mit lehet enni és hol a bejárat és mire figyeljünk. Nagyon gyorsan beszélt, mégis percekig álltunk ott. A következő a kocsit megközelítő embereket már egészen gyorsan hagytuk ott. Az út melleti éttermek, bódék meg vannak számmal jelölve és mindenki próbál rábeszélni, hogy az egyik jobb, mint a másik, ami valoszinüleg így is van, de ezt jobb nem az illető rábeszelőképessége alapján eldönteni.
Elérkeztünk a parkolóhoz, ahol megint majdnem 50 pesot kellett kipengetni, plusz a belepő is annyi volt.
Elsőre a múzeumba mentünk, ahol a múzeumokban megszokott félhomály uralkodott. Vakut még véletlenül sem szabad használni, így fotót csinálni bent nem sok esélyem volt...azért próbálkoztam.
Már a bejárati ajtó üvege gyönyörű volt.
Volt egy szoba, aminek a padlója a város feltételezett kicsinyített mása volt és a fölötte lévő üveglapon lehetett körbesétálni. A kilátás sem volt rossz innen...
A Nap-piramis a múzeumból |
Quetzalcóatl |
A két kisebb szirten megálltunk kicsit pihegni és élvezni a kilátást.
A Hold-piramis |
Célba vettük a Nap-piramist. Útközben rengeteg obszidián szobrocskát, nyakláncot árultak.
Portékaárusok |
Ennek a piramisnak már most is csak a harmadáig lehetett felmászni, még hatalmasabb lépcsőfokokon, mint az előzőek.
A Holtak útja a Hold-piramisról |
Útközben Jabba is velünk volt és fentről vigyázott ránk. :)
A díszes Quetzalcóatl templom oldala.
Figurák |
Visszafelé a kijárathoz. Már lógott az eső lába.
Maguey |
Nopal és a gyümölcse: tunas |
Sőt a képen látható pirosas gyümölcsét, a tuna-t is megeszik. Csak meg kell hámozni és már lehet is enni. Hidegen a legjobb. :)
Kissé kimerülve indultunk vissza, bár előtte még beszereztem egy igazi nemzeti színű sombrero-t. :) Milyen jó, hogy a zászlóink ugyanabból a színkombinációból állnak.