Séta a belvárosban

Az első szabad szombat, otthon maradni nem szabad.

Luis barátom megígérte, hogy elkalauzol a város központjában. Sőt volt olyan kedves és eljött elém az el Rosario nevezetű metróvégállomásra. Idáig Rafaellel, a már-már személyes sofőrömmé avanzsált taxissal mentem.

Egy metrójegy 3 peso, azaz kb. 51 Ft. :) Kb ugyanolyan pénztárakban áruljak, mint nálunk és a hosszú sorok is elég gyorsan fogynak, ehhez valószínűleg a csak készpénzes fizetés is hozzájárul. Ezután a jegyet a beengedőkapu jól elnyeli és bejutunk a metró területére, szóval addig lehet metrózni, míg az embernek kedve van és ameddig a tömeget bírja.

Furcsa volt "idegenvezetővel" menni, hogy nem kell törődni vele, hogy merre megyünk és hol kell leszállni. :) Már elszoktam attól, hogy valaki útba igazítson. Az első metrón még nem is voltak sokan, no de utána...
Hiába van kiírva minden ajtó fölé, hogy hagyd leszállni az embereket...ahogy az ajtó kinyílik megkezdődik a harc a helyekért...és érdekes világjelenség, de itt is utána megállnak az ajtóban.

Ami még mókás a metrót illetően az az, hogy gumi kerekei vannak :D Sajnos nem sikerült épkézláb módon lefényképeznem, de mindig mosolyognom kell, ha meglátom vagy ha eszembe jut.

Anélkül metrózni nem lehet, hogy legalább 2-3 féle dolgot ne akarnának eladni, lehet az zene, fakanál vagy rágcsálnivaló. A központ felé egyre többen lettek, de nagyjából ki is ürült a metró a Zócalo nevű állomáson, ami annyit tesz, mint főtér.

A felszínre bukkanva egy hatalmas tér és a katedrális fogadott. Hatalmas, mind a kettő. Az átjutás sem egyszerű már a térre, van zebra, de ahol fordulnak az autók, ott még zöldnél is kb. lehetetlen.

A téren és körbe is vannak árusok, mindent lehet venni. Mindig eszembe jut az a dolog, amit egyszer olvastam vagy hallottam: a fél város főz, a másik fele eszik. Hát ez egy kicsit túlzás, de negyed-negyeddel kiegyeznék. :)

Ami még mókás, az a rengeteg taxinak a színe. Al Ironman :) (Aki nem érti az vessen magára, sokat és nehezet, és nézze meg a filmet!)

Ide még nem ért el ez a fenoménon, hogy a templomokba súlyos pénzeket kérnek belépőként, így tettünk egy kört bent is. Hatalmas, szép régi templom, amit a lerombolt piramisok fölé építettek a spanyol hódítok...

A bazilika melletti kis téren látható az eredeti vízre épült város, Tenochtitlan miniatúrája, egy szép színesre mázolt fal szomszédságában.

A bazilika mögött meglátogatható a megmaradt piramisrészletek, Templo Mayor néven. Ezt is végigjártuk, majd a hozzá tartozó múzeumot is. Íme egy kis ízelítő. Volt sok a dündü. :)

La torre Latinoamericana

Egy tagadhatatlan dündü

Mikiegér őse

 A múzeum után elsétáltunk a Las Bellas Artes-hez, ahol ültünk és néztük az elvonuló tömeget.

Nagyon súlyos, hogy mennyi ember van az utcán és mennyi rendőr...kb 10-15 méterenként állnak, felfegyverkezve és őrzik a népfolyamot. Elsétáltunk még az egyik utcában Churrost keresve, sajna a hely tele volt, így csak elvitelre tudtunk kérni. Visszamentünk a térre és ott fogyasztottuk el e remek édességet, mikor az eső is megérkezett, így a szemközti plázába menekültünk többedmagunkkal. Végignéztük a többemeletnyi boltot, de olyan volt, mintha egy itthoni pici plázában jártunk volna, semmi helyi dolog...és az eső csak nem állt el. Térerő sem volt a városközpontban. Végül, mivel már besötétedett, egy kis esernyővel elindultunk a metró felé. Néhol bokáig érő víz hömpölygött, de kristálytiszta volt. Valamire azért csak jó a napi esőzés, kimossa a város koszát. Tettünk egy szép nagy kerülőt, mert a metrólejárathoz vezető út le volt zárva felújítás miatt. Ha kissé vizesen is, de megérkeztünk és kezdődött a kűzdelem újra a metróval, bár picit kevesebb volt már az ember.