Második alkalommal is elindultunk a központba, most a Chapultepec park és az Ángel de la independencia volt a fő cél.
Újabb metrózás és tülekedés, ezúttal 3 vonalon. A Bosque de Chapultepec megállónál szálltunk le. Az aluljáróból kiérve máris étel és vásári bódék tömkelege fogadott. Sokáig nem bírtam ellenállni és az első helyen vennem "kellett" egy nagy bödönnyi agua de horchatát. Az az ital mennyei. Már próbálom összeszedni a morzsákat több kézből is, hogy hogyan lehet otthon gyártani. Tesznek bele lechera-t, ami valamifele édes sűrített tej és valószínűleg otthon nem lehet beszerezni, de ennek majd még utánajárok. (Potenciális piaci rés :P ) Azon kívül csak víz, fahéj, cukor és rizs kell hozzá. Készüljön mindenki, mert majd teszteli kell otthon a próbálkozásaim.
Szóval, már egészen elégedetten a horchataval a kezemben és a napsütésben sétálva elindultunk a tömeggel a park fele. Egy szép nagy térre értünk, ahol 6 hatalmas oszlop volt. Épp megtaláltam a tökéletes pontot a fotókészítésre, beállítottam mindent, nyomtam a gombot…es megláttam a kiírást a kijelzőn, hogy: no card. Egy egészen csöppet lettem csak ideges…mondhatni szétvetett a düh. Részben azért is, mert sajnos nem ez volt az első alkalom, hogy igy járok. (Emiatt nincsenek képeim a dündükről a helsinki állatkertből.) Persze nagyon kényelmes, hogy nem kell a kábelt cipelni a fényképezőhöz, de az bosszantóbb, hogy az ember benne felejti a notebookban a memóriakártyát. Nagy dühömben odáig el sem jutottam, hogy van egy fényképezős mobilom, de szerencsémre Luisnak meg forogtak az agytekervényei, igy végül pár kép majd mégis kerül ebbe a posztba is.
Íme, a tér az oszlopokkal...
Újabb metrózás és tülekedés, ezúttal 3 vonalon. A Bosque de Chapultepec megállónál szálltunk le. Az aluljáróból kiérve máris étel és vásári bódék tömkelege fogadott. Sokáig nem bírtam ellenállni és az első helyen vennem "kellett" egy nagy bödönnyi agua de horchatát. Az az ital mennyei. Már próbálom összeszedni a morzsákat több kézből is, hogy hogyan lehet otthon gyártani. Tesznek bele lechera-t, ami valamifele édes sűrített tej és valószínűleg otthon nem lehet beszerezni, de ennek majd még utánajárok. (Potenciális piaci rés :P ) Azon kívül csak víz, fahéj, cukor és rizs kell hozzá. Készüljön mindenki, mert majd teszteli kell otthon a próbálkozásaim.
Szóval, már egészen elégedetten a horchataval a kezemben és a napsütésben sétálva elindultunk a tömeggel a park fele. Egy szép nagy térre értünk, ahol 6 hatalmas oszlop volt. Épp megtaláltam a tökéletes pontot a fotókészítésre, beállítottam mindent, nyomtam a gombot…es megláttam a kiírást a kijelzőn, hogy: no card. Egy egészen csöppet lettem csak ideges…mondhatni szétvetett a düh. Részben azért is, mert sajnos nem ez volt az első alkalom, hogy igy járok. (Emiatt nincsenek képeim a dündükről a helsinki állatkertből.) Persze nagyon kényelmes, hogy nem kell a kábelt cipelni a fényképezőhöz, de az bosszantóbb, hogy az ember benne felejti a notebookban a memóriakártyát. Nagy dühömben odáig el sem jutottam, hogy van egy fényképezős mobilom, de szerencsémre Luisnak meg forogtak az agytekervényei, igy végül pár kép majd mégis kerül ebbe a posztba is.
Íme, a tér az oszlopokkal...
Ezután, még mindig a tömeggel, elindultunk a parkba egy széles úton, ahol mindkét oldalon vásári árusok árulták a portékáikat. Volt minden: vattacukor, popcorn, helyi édességek, üdítő, ékszer, ruha, tetoválás, játékok, álarcok...ami szem-szájnak ingere. És mindenki a többieket túlkiabálva hirdette a sajátját. Negyed óra múlva már sok is volt. Az embertömeg az állatkertbe ment, ahova végül nem mentünk be, mert mint egy kígyó hömpölygött a sok ember, megállni lehetőség sem lett volna, így inkább passzoltuk.
Útközben elhaladtunk egy szép csónakázó tó mellett is:
A kastély felkutatásába fogtunk, ami nem volt eldugva, de aznap minden mellett elmentünk és mindig a rossz irányba fordultunk, így előbb körbejártuk a parkot, ami nem is volt baj, mert így megtaláltuk ezt a szép szökőkutat. :)
Végül visszajutottunk oda, ahol már egyszer jártunk és ezúttal be is mentünk. A táskámat le kellett adni, mert egy jó üveg tequílát rejtett és azt nem lehetett bevinni. Elindultunk dombnak felfelé a kastélyba. Szép, európai stílusú, mintha Bécsben járna az ember. És a kilátás is szép volt a városra.
A kastély...
Mindenhol hatalmas és gyönyörű pillangók repdestek, itt a város közepén is. És nem féltek, csak kerülgették az embereket. Sőt egyik este a szálloda bejáratánál egy kolibrit is láttam. Be volt szorulva az előtető alá és erősen szurkoltunk a londinerekkel, hogy megtalálja a kiutat és nehogy túl ideges legyen, (mint én). Szerencsére pár perc alatt kitalált a nem túl bonyolult labirintusból. :)
De visszatérve a belvároshoz, itt sem maradtunk szép szökőkút nélkül...
Lassan már sietni kellett lefelé, mert a csomagmegörző csak 5-ig volt nyitva, természetesen az eső sem váratott sokat magára. Megérkezett, mint általában minden nap délután. Szerencsére csak szemerkélt, de a tömeg meglódult a metró felé, így jobbnak láttuk leülni és megvárni, míg eltülekednek.
Mire már az eső is elállt, elindultunk megkeresni a híres függetlenség angyalát.
A Paseo de la Reformán lakik, ami az egyik leghíresebb sugárút. Útközben találtunk egy meztelen vadászt, aki ráadásul nő. Nem volt betervezve, de megörökítettük...
Egy kisebb kitérő után a másik irányba, végül megtaláltuk az angyalt is. Újra esett...
Élőben még egészen jól lehetett látni, de a fényképező már csak ennyire volt képes...
Régebben fel lehetett menni rá, de túl sok volt a baleset, így betiltották. Az eső nagyon rákezdett, de szerencsére éppen könyvvásár volt, így a felállított sátrakban jól el lehetett tölteni az időt könyveket nézve.
Lassan el kellett indulni hazafelé, de elállni csak nem akart az eső, kissé eláztunk. Az eső az emberek nagy részét már délután hazazavarta, így viszonylag kényelmesen metrózunk vissza.
Sajnos az antropológiai múzeumba nem jutottam el és már nem is lesz rá idő :( hüp...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése