Első hét

Megpróbálok majd többször rövidebbeket írni, arra talán könnyebben ráveszem én is magam és nem is tűnök el egy hétre, bár hétközben sok minden amúgy nem történik…azért itt van az első adag...

Hétfő reggel, kidob az ágy...
Összeszedem magam, a notebookot, a belépőkártyát és elindulok lefelé a bejárathoz, ahová remélhetőleg a taxi is megérkezik 8.00-ra. Nem kellett sokat várnom és már itt is van, egy kicsit idősebb mosolygós sofőr egy papírt lebegtetve néz rám és kérdezi, hogy: Señorita Biktoria???
(Erről csak azt érdemes tudni, hogy a spanyolban a b és a v betű nagyjából ugyanazt a hangot jelöli, a b és a v közötti valamit.)
Behuppanok, majd elindulunk a sok fel-nem-festett sávos és egyirányú utakon. Az az érzésem, hogy mi néha feleslegesen panaszkodunk a rossz utak miatt, ami itt van néhol, na az durva. Kb. 20 percnyi zötykölődés és kellemes csevegés után megérkezünk egy nagy elkerített részhez, ahol kétemeletes, hatalmas és lapos épületek látszódnak elszórva, közöttük zöld parkok, virágok, szökőkutak és vízesések. Ez a Tecnoparque...wow.

Reggel

Egyszer napsütésben

A kártyám természetesen nem működik, de beengednek simán a parkba és elmondják, hogy az utolsó épület balra az E///. Kicsit bambulva a szép környéket eljutok a bejáratig, ahol regisztráció és ideiglenes kártya vár és már utamra is engednek. Nagy bőszen elindulok, mikor rájövök, hogy igazából nem tudom hova megyek. Azt vártam, hogy majd szólnak valakinek, aki lejön, de nem. Így megszólítottam az első szembejövő fiatalembert, hogy hol találom az MSS-es supportot, persze fogalma sem volt, de megkérdezte, hogy honnan jövök és persze rögtön mondta, hogy az egyik ismerőse is ott van és megkérdezte hogy nem ismerem-e…persze, hogy ismertem :) Kicsi a vilag…

Aztán leszólított egy öltönyös emberkét, aki telefonált pár percig, majd felkísért egy viszonylag üres részre. Nemsokára megérkezett az asszisztens. Problémáztak kicsit a töltőn, hogy jaj mi lesz, hogy dugjuk be, majd leültettek egy asztalhoz, ahol volt töltő és még nagyon sok másik asztalnál is volt, ahol senki nem ült…nem teljesen értettem miért ez a nagy felhajtás. No mind1, volt töltő, áram is és az a lényeg.

Lassan jöttek a munkatársak is, majd a főnök is és gyorsan összehívtak egy kis meetinget, hogy bemutassanak. El is kezdtük angolul, majd elértünk oda, hogy mindez szép és jó, de meg jobb, hogy mindezt folytathatjuk spanyolul is. Mikor a végére értünk realizálta valaki, hogy mégis volt ott egy munkatárs, aki nem beszél spanyolul…biztosan nagyon élvezte…

Amúgy mindenki nagyon kedves, itt dívik a reggeli puszi szokása is, amivel meg az első nap gondolom nem akartak sokkolni, de később a fiatalabb réteg tett róla, hogy ne érezzem magam kívülállónak :)

Az ebéd ideje is elérkezett, de a gasztronómiai élménybeszámolónak úgyis érdemes egy külön posztot szentelni, így ez most itt kimarad :P

Az ebéd után kissé elpilledtem. Finom is volt és odahaza már estefelé jár az idő, így erősen az ébrenmaradással küzdöttem.


A taxissal, Rafaellel, megegyeztünk, hogy minden nap 8 előtt kicsivel jön értem és 6 előtt felszed az oldalsó bejáratnál, ahol meg lehet állni és várakozni is. Az itteni kijáratot egy számomra beazonosíthatatlan típusú fegyveres bácsi őrzi, aki mindig nagy mosollyal enged ki délutánonként, nem tünehetek nagyon veszélyesnek, mert harmadnap már a kártya mutatása nélkül is ki-be mehettem. :)

Délután irány a hotel és valamit csinálni kell, hogy el ne aludjak...nem tudom már mit néztem...néha, ha nagyon beszélhetnékem van, akkor lenézek a bejárathoz és mindig akad valaki a londinerek közt, aki boldogít egy ideig. Nagyokat mosolyognak, mikor mondom, hogy hányan laknak az országban.

A többi nap is hasonlóan telt, kivéve a csütörtök, mikor egy ismerőssel találkoztam és elmentünk a városba pozole-t enni, de erről majd legközelebb.